Érzéseim...

Elmélyülten húzta a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen.  Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól. Rajzoltak nekem már sok…

- Magával utazott az öreg néni, ugye? – kérdezte, miközben elvette tőlem a menetjegyet. Bólintottam. - Minden reggel felszáll erre a vonatra. Majd keres valakit, és mindig gondosan ügyel arra, hogy olyan ember legyen, akivel még nem találkozott. Kiválaszt egy idős hölgyet vagy…

Igazából már nem tudom felidézni azt a pontot, amikor valóság átfordult és minden  amiben mélyen hittem gyerekes álomképpé változott. Ha görcsösen akarnám, talán találnék egy estét, egy helyszínt vagy egy mondatot, amire ráfoghatnám, hogy ez az, ami ilyenné tett. Talán…

"Tudod ez az egész így nem ér. Néha el kellene küldened, messzire. Mert ha te kérnél, elmennék. A világ végére is. El kellene küldened, hogy ne érezzem, milyen mikor magamra hagysz, hogy ne tudjam meg soha, milyen mikor becsapod az ajtót, és megtiltod, kövesselek. Ha…

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni,…

Csak Neki, a legfontosabbnak engeded meg, hogy porig alázzon. És mikor ott lent fekszel és érzed, hogy a kimondott szavak, mint férgek emésztik a lelked, mikor megpróbálod talpra állítani nyamvadt tested, akkor néhányan körbeállnak és nevetnek, mert nem érthetik meg, Te így is…

Nem vihetsz el oda, ahová nem akarok menni.

Lassan jöttél, óvatosan. Mindig aprókat léptél, Egyre beljebb és beljebb haladtál. Nem döntöttél le falakat, nem törtél be ajtókat. Csendben érkeztél. Szinte észrevétlenül nyitottad ki a legtitkosabb kapukat. Most ott állsz az utolsó előtt, kezedben a kilincs. De észreveszlek,…

Úgy várom azt a napot, mikor majd érzed, hogy hiányzik az az apróság az életedből, amit más nem adhat meg. Mikor rádöbbensz, hogy el kell mondanod. És mikor majd kopogtatsz, én pedig beengedlek.

Szürke reggel, olyan, mint száz másik. Szúrós hideg az arcommal játszik. De én nem, nem  vagyok ébren. Apró könnycseppek akadozva indulnak. Vizes vonalat húzva a mélybe haladnak. De én nem, nem sírok. Jön egy kéretlen emlék. Gondolataimba férkőzik, majd suttogva egy szót…

Tudod, lesznek majd néhányan, akik zord idők meleg sáljaként tekintenek rád. Gyönyörű napokat élhetsz át, Te leszel a legfontosabb, legszebb, legcsodálatosabb. De a rossz időt majd egy nap elviszi a szél és eljön az a verőfényes délelőtt mikor már nem lesz szükség a Te…

Aprolekosan becsomagoltam, majd rejtegettem, aztan vartam a megfelelo pillanatra, ami vegul sose jott el. Es neha-neha ha a szekrenyem legsotetebb sarkaban megpillantom a vilagos csomagolopapirt, elfog a vagy, hogy valakinek odaadhassam. Mar epp hajolnek erte, mikor belul a lelkem ket fele…

Olyan hihetetlen az egesz. Te, es en veled szemben. Annyi ev utan. Emlekszem, mikor utoljara lattalak. A napra, az idore, az utcara, arra, mit vettem fel  aznap es talan mindenre olyan aprolekosan, mintha tegnap tortent volna, es mintha eletem egyik legfontosabb esemenyekent tartanam szamon.…

Tán a boldogsághoz kevés egy üveg bor, de egy találkozas elhozhatja. Talán a szavak néha nehezek és fájnak, de az az ölelés feledtett mindent. Tán az a szó csak nyolc betű, de az az érzes, ami benne van a világot jelentheti. Talán az álmok, álmok maradnak, de mégis jó…

Az ember néha csak megy. Nem néz se oldalra, se hátra, se fel, se le. Nem figyel. A mozgás automatikus. Bal láb majd a jobb, megint bal, majd jobb és így tovább. Még el nem érkezik az a pont. A cél, ahová indult. Megérkezik és nem emlékszik az útra, kikkel találkozott, a fákra,…

...ha nem mondom,...ha nem látszik,...ha távol vagyok,...ha haragszom, ...ha tagadom, ...ha nem akarod.

Néha még hiányzik, de már csak néha. Vajon egyszer ez is elmúlik? Lehet évek múltán már a nevét se tudom majd? Félek ettől azért. De talán pont ez a félelem az, ami nem engedi, hogy elfelejtsem.

Ott ültem a fűben és néztem az eget, ahogy beborul. Érezni akartam a nyári zápor cseppjeit a testemen, mélyeket lélegezni az eső illatából. Megtisztulni kívül és belül. Majd várni a napot, hogy felszárítsa ázott bőrömet, és elvigye lelkem fájdalmas titkát.***Súlyokat…

Szárnyakat adtam. Megtanult repülni. Először örömmel néztem, ahogy szállt a magasban. Később féltem, hogy messze megy, szebb tájakat lát és az én egyszerű otthonomat kopott viskónak tartja majd. Rettegtem, hogy elhagy a távoli vidékek hívogató szellőiért. Régen hittem…

...látom a fényt az árnyékban...érzem a meleget a hidegben...hallom a dallamot a csendben...olvasom az írhatatlant...kezemben tartom a megfoghatatlant...repülök szárnyak nélkül...úszok a végtelenben...álmodok az örömmel...bújócskázom a nevetéssel...sétálok a…

Néha, mint egy váratlan fuvallat. Nem számítok rá, mégis megérint. Kellemes. Valami újat hoz, mi utána már többet akarok, már nem elég az enyhe fuvallat, szellőt akarok, majd szelet és végül már a vihar után sóvárgok. Mikor pedig eljön a villámlás, akkor döbbenek rá, hogy…

És ha igen, akkor kicsoda? A családom és, akik szeretnek vajon tényleg engem látnak? Vajon tényleg az a lány vagyok, akit ők hisznek? Nem gondolják-e, hogy jobb vagyok?És azok, akik haragszanak, akiknek ellenszenves vagyok, akik ítélkeznek feledtem, akik lemondtak rólam... Vajon ők nem…

Mikor minden jó, mikor minden passzol, mikor nevetned kéne. Aztán váratlanul megtudsz, meghallasz, meglátsz valamit és rádöbbensz valami kimaradt, valami hiányzik. És a legrosszabb mikor szembesülsz vele, hogy Te nem passzolsz a folyamatba, Te lógsz ki. Ekkor már hiába nyugtatod magad,…

Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni…

Ha majd nem csap meg virágok közt illatod, Ha majd nem hallom szélben nevetésed, Ha majd nem rajzolódik ki felhőkből arcod, Ha majd, nem érzem gyengéd zápor cseppjeiben érintésed,Majd talán akkor, el tudlak felejteni.