Szárnyakat adtam. Megtanult repülni. Először örömmel néztem, ahogy szállt a magasban. Később féltem, hogy messze megy, szebb tájakat lát és az én egyszerű otthonomat kopott viskónak tartja majd. Rettegtem, hogy elhagy a távoli vidékek hívogató szellőiért.
Régen hittem szavainak és ő mindennap mellettem tért nyugovóra. Majd egy nap a bizalmatlanság hintette el magját bennem. Kikérdeztem, ellenőriztem, követtem, kutakodtam, végül már láncot akartam tenni törékeny testére. De mielőtt magamhoz köthettem volna, ő végleg elment. Néha még elrepült felettem, de hangját már soha nem hallhattam, ölelését nem érezhettem és álmát sem őrizhettem többé.
Ez már rég volt. De néha, ha a tükörbe nézek, könnyes lesz a szemem. Mert látom a szárnyaimat, melyeket sose használtam.
Régen hittem szavainak és ő mindennap mellettem tért nyugovóra. Majd egy nap a bizalmatlanság hintette el magját bennem. Kikérdeztem, ellenőriztem, követtem, kutakodtam, végül már láncot akartam tenni törékeny testére. De mielőtt magamhoz köthettem volna, ő végleg elment. Néha még elrepült felettem, de hangját már soha nem hallhattam, ölelését nem érezhettem és álmát sem őrizhettem többé.
Ez már rég volt. De néha, ha a tükörbe nézek, könnyes lesz a szemem. Mert látom a szárnyaimat, melyeket sose használtam.
