Az elmúlt napokban korábban feküdtem le, hogy időben tudjak kelni. Szerintetek sikerült? Hát nem. Hajnali három és négy között rendszeresen felébredtem és aztán nem tudtam aludni. Majd visszafeküdtem és jobb esetben 9-10 között már fent is voltam. De nem véletlen, hogy felriadtam meg, hogy nem tudtam aludni.
Kb. 3 hete álmodtam azt, hogy várok, nem tudom kire/mire, nem tudom miért. De várok vmire, vagy vkire, ami/aki nagyon fontos nekem. Mielőtt bármi történhetett volna, természetesen felébredtem, szóval nem tudtam meg miért voltam annyira izgatott. 1-2 napig foglalkoztatott, aztán el is felejtettem egészen szerdáig.
Akkor megint ezt álmodtam és azóta minden éjjel folyamatosan. Mindig más a helyszín, szereplők, csak az ugyanaz, hogy várok és egyre, idegesebb és türelmetlenebb leszek. Sokáig senki ismerős nem jelent meg az álmomban, ám tegnap és ma már igen. Sőt, a mai nap már azt is tudom mire és egyben kire vártam. De megint nem sikerült befejeznem, mert mielőtt "találkozhattunk" volna felébredtem.
Nagyon idegesít. Főleg azért, mert nincs is kedvem azzal a személlyel találkozni. (lehet csak bebeszélem ezt magamnak, már nem tudom) Pedig elkerülhetetlen, hogy összefussunk az elkövetkező időkben és bevallom félek tőle. Nem tudom, hogy kezeljem majd azt a szituációt. Mindenesetre nem akarok már többször hajnali 3kor úgy kelni, hogy tiszta víz vagyok.