Nemrég drága Szilveszterünk (félreértés ne essék, nőnemű egyénről van szó) életet adott 4 gyönyörű kiscicának.
Róluk van tehát szó:
Róluk van tehát szó:
Szilveszter (Szilvi) cicamama, aztán a picik balról jobbra: Pöttyös (kedvencem) Dominó, Foltos, Kislány (Nyafi).
3 kisfiú és 1 kislány. Ebből már kettőnek van gazdija, a két jobboldalninak. Tehát, ha valakinek esetleg szüksége lenne egy édeskicsi fekete-fehér szőrcsomóra akkor még jelentkezhet.
Már elég ügyesen mozognak, rendesen kiképzik édesanyjukat, aki aggódó cicamamaként figyeli minden egyes még elég bizonytalan lépésüket.
Bár Szilvi nem egy egyszerű egyéniség. Ő az, akit Szilveszterkor hozott haza Andi. Igazi életrevaló macska, aki utcacicaként megtanulta, hogy lehet életbenmaradni. Lopni és guberálni kell hát, amit a mai napig művel időnként, pedig tényleg jól el van látva élelemmel.
Amiért tollat, ill billentyűzetet ragadtam az az éjszaka akciója. Éjjel fél egykor, mikor már aludni tértem volna, Szilvikém úgy döntött, hogy átköltözteti kiscicáit a pincébe. A nappaliban a sarokban laktak eddig, azt is Szilvi választotta nekik. A pincébe a nappaliból 3 útonn lehet eljutni:
1. Simán kimegy az ajtón megkerüli a házat (a meleg miatt nem zártuk az ajtót) és ott van. Itt összvissz néhány lépcsőfokon kellett volna lecipelni a kicsiket. (nem ezt választotta)
2. Kimegy a cicaközlekedőn, ami a lépcsőfeljáratnál van. Itt néhány lépcsőfokon kellett volna felcipelnie őket, az út rövidebb, mint előzőnél. (ez sem nyerte el a tetszését)
3. A szobám ablakán keresztül vezetett a harmadik út és egybe ez volt, az amit ő végül szimpatikusnak gondolt.
Feladat tehát: nappaliból átcipelni a szobába a kicsiket, átugrani velük az útban fekvő nagytestű kutyán, majd felugrani kiscicával a szájában az ágyra, ágyról ablakba, majd onnan le a pincébe. És közben elérni azt, hogy Én ne akadályozzam meg.
Szerintem is ez volt a "legegyszerűbb", "legkönnyebb" megoldás. Persze, hogy megakadályoztam. Visszavittem a kismacskát, behajtottam a szobaajtót, a bejáratit meg bezártam nehogy eszébe jusson arra próbálkozni. Néhány perc telt el és már ki is nyitotta a behajtót szobaajtót, és megint ott volt egy kicsivel a szájában. Kivittem őket, most már rendesen bezártam a szobaajtót. 15 percig kb. szenvedett vele, hogy kinyissa, majd megkönnyebbülten hallottam, hogy arébbállt. Eltelik vagy 5 perc, aztán egyszercsak beugrik valaki az ablakomon. Szilvi. Na mondom zseniális. Nekiáll nyávogni nekem, hogy nyissam ki az ajtót. Miután jó 10 perces nyávogás után sem hatott meg, feladta. Odament az ajtóhoz, kaparta, lögdöste. Majd székről próbálta elérni a kilincset. Mind-mind sikertelenül. Aztán úgy fél óra után feladta és visszament a kiscicákhoz. Én pedig békésen hajtottam álomra a szemem hajnali kettőkor.
Negyed hatkor arra kelek, hogy valaki rámászott az arcomra. Kinyitom a szemem. Szilvi az, a Kislánnyal. Nah mondom remek. Kimegyek nappaliba. Anyum már ébren. Fel se tűnt neki, hogy Szilvi pakolászta a kicsiket. Addigra már csak Foltos volt a helyén. Szépen visszapakoltuk őket, azóta nem volt több próbálkozása, remélem nem is lesz.
A kicsik amúgy imádnivalóak és már most látszik mennyire különböző jellemük van! Remélem sikerül megtartanunk legalább egy kicsit. Nekem ő a kedvencem, Pöttyös. A legaktívabb, legbátrabb, legkíváncsibb.
3 kisfiú és 1 kislány. Ebből már kettőnek van gazdija, a két jobboldalninak. Tehát, ha valakinek esetleg szüksége lenne egy édeskicsi fekete-fehér szőrcsomóra akkor még jelentkezhet.
Már elég ügyesen mozognak, rendesen kiképzik édesanyjukat, aki aggódó cicamamaként figyeli minden egyes még elég bizonytalan lépésüket.
Bár Szilvi nem egy egyszerű egyéniség. Ő az, akit Szilveszterkor hozott haza Andi. Igazi életrevaló macska, aki utcacicaként megtanulta, hogy lehet életbenmaradni. Lopni és guberálni kell hát, amit a mai napig művel időnként, pedig tényleg jól el van látva élelemmel.
Amiért tollat, ill billentyűzetet ragadtam az az éjszaka akciója. Éjjel fél egykor, mikor már aludni tértem volna, Szilvikém úgy döntött, hogy átköltözteti kiscicáit a pincébe. A nappaliban a sarokban laktak eddig, azt is Szilvi választotta nekik. A pincébe a nappaliból 3 útonn lehet eljutni:
1. Simán kimegy az ajtón megkerüli a házat (a meleg miatt nem zártuk az ajtót) és ott van. Itt összvissz néhány lépcsőfokon kellett volna lecipelni a kicsiket. (nem ezt választotta)
2. Kimegy a cicaközlekedőn, ami a lépcsőfeljáratnál van. Itt néhány lépcsőfokon kellett volna felcipelnie őket, az út rövidebb, mint előzőnél. (ez sem nyerte el a tetszését)
3. A szobám ablakán keresztül vezetett a harmadik út és egybe ez volt, az amit ő végül szimpatikusnak gondolt.
Feladat tehát: nappaliból átcipelni a szobába a kicsiket, átugrani velük az útban fekvő nagytestű kutyán, majd felugrani kiscicával a szájában az ágyra, ágyról ablakba, majd onnan le a pincébe. És közben elérni azt, hogy Én ne akadályozzam meg.
Szerintem is ez volt a "legegyszerűbb", "legkönnyebb" megoldás. Persze, hogy megakadályoztam. Visszavittem a kismacskát, behajtottam a szobaajtót, a bejáratit meg bezártam nehogy eszébe jusson arra próbálkozni. Néhány perc telt el és már ki is nyitotta a behajtót szobaajtót, és megint ott volt egy kicsivel a szájában. Kivittem őket, most már rendesen bezártam a szobaajtót. 15 percig kb. szenvedett vele, hogy kinyissa, majd megkönnyebbülten hallottam, hogy arébbállt. Eltelik vagy 5 perc, aztán egyszercsak beugrik valaki az ablakomon. Szilvi. Na mondom zseniális. Nekiáll nyávogni nekem, hogy nyissam ki az ajtót. Miután jó 10 perces nyávogás után sem hatott meg, feladta. Odament az ajtóhoz, kaparta, lögdöste. Majd székről próbálta elérni a kilincset. Mind-mind sikertelenül. Aztán úgy fél óra után feladta és visszament a kiscicákhoz. Én pedig békésen hajtottam álomra a szemem hajnali kettőkor.
Negyed hatkor arra kelek, hogy valaki rámászott az arcomra. Kinyitom a szemem. Szilvi az, a Kislánnyal. Nah mondom remek. Kimegyek nappaliba. Anyum már ébren. Fel se tűnt neki, hogy Szilvi pakolászta a kicsiket. Addigra már csak Foltos volt a helyén. Szépen visszapakoltuk őket, azóta nem volt több próbálkozása, remélem nem is lesz.
A kicsik amúgy imádnivalóak és már most látszik mennyire különböző jellemük van! Remélem sikerül megtartanunk legalább egy kicsit. Nekem ő a kedvencem, Pöttyös. A legaktívabb, legbátrabb, legkíváncsibb.
