Tudod két szótól félek néha nagyon. Az egyik az ÖRÖK a másik a SOHA.
Örök boldogság. Milyen jól hangzik, nem? De ha mindig boldog lennék, nem lenne-e unalmas? Nem szoknám-e meg? Egy idő után vajon nem vágynék-e a fájdalomra, hogy azután újra értékelhessem azt, amit nap, mint nap kapok? Csak azért, hogy örüljek a létezésnek. Néha bizony kell egy kis fájdalom.
Soha. Néha kimondom, hogy csak a négy betűt nézem, nem pedig a valódi jelentését. Milyen rossz azt tudni, hogy nem látod a számodra valaha kedves személyt soha többé. Nem hallasz róla. Nem tudod mi történik vele. Kimondani ilyenkor azt, hogy soha és úgy is gondolni tiszta szivből, vajon lehet-e? Úgy kimondanám, hogy "soha többé...", de rettegek, hogy igy lesz.
Örök boldogság. Milyen jól hangzik, nem? De ha mindig boldog lennék, nem lenne-e unalmas? Nem szoknám-e meg? Egy idő után vajon nem vágynék-e a fájdalomra, hogy azután újra értékelhessem azt, amit nap, mint nap kapok? Csak azért, hogy örüljek a létezésnek. Néha bizony kell egy kis fájdalom.
Soha. Néha kimondom, hogy csak a négy betűt nézem, nem pedig a valódi jelentését. Milyen rossz azt tudni, hogy nem látod a számodra valaha kedves személyt soha többé. Nem hallasz róla. Nem tudod mi történik vele. Kimondani ilyenkor azt, hogy soha és úgy is gondolni tiszta szivből, vajon lehet-e? Úgy kimondanám, hogy "soha többé...", de rettegek, hogy igy lesz.
