"Nem volt fájdalom sem, szenvedés sem, csalódás sem csupán az üres tekintet meg a határtalan vágy: meghalni, hogy abban a percben mindennek vége legyen!"
Néha annyira üres, reménytelen minden, hogy akkor én sem bánnám, ha vége lenne mindennek. Mert igaz az, hogy nem a fájdalom a legrosszabb, hanem a semmi. Annál rosszabb nincs mikor csak ülsz és belül annyira üresnek érzed magad, hogy ez az érzés szinte felemészt.
De én most fájdalmat érzek. Fájok lelkleg, fizikailag. Egyszer olvastam, hogy annak a szíve ki igazán tud szeretni, tele van sebbel, foltokkal. Akár akarjuk, akár nem néha el kell válnunk attól, akit szeretünk. Nekem ez nagyon nehezen megy.
Csak néztem a macskát reggel. Eszembe jutott Árnyék, a kis "szőrnyí" a "fiam". Csak egy hülye macska volt, mégis annyira szerettem. Annyira hiányzik, hogy nem lesz kivel nézni majd a forma1et, hogy nem ugrik majd fel a monitor elé és nem játszik a kurzorral, hogy nem ugrik az ölembe, akkor mikor egyáltalán nem várnám, hogy nem szorongathatom meg többet, hogy nem látom rohanni a konyhába, mikor kajaosztás van. És igen ő csak egy macska, és mégis... Nekem több hónappal a halála után is fontos és könnyezek ha rá gondolok...
Szerencsére senkit nem vesztettem még el igazán az emberek közül. Bár ez is nézőpont kérdése, mert nemcsak a halál választhatja el az embereket. De úgy gondolom mégis, ha két ember elszakad egymástól és ennek oka nem a kaszás, akkor mindig ott van a remény, hogy ezt helyre lehessen hozni vagy legalább javítani rajta. Úgy gondolom, azok a kapcsolatok legyen akár pár, baráti, családi akármilyen, ahol nincsenek konfliktusok, nézeteltérések, ahol nem haragszunk néha a másikra, nem bántjuk meg, nem csalódunk benne... azok nem is igaziak.
Mert ha egy őszinte kapcsolatról beszélünk, és szerintem ami igaz szereteten alapul annak ilyennek kell lennie, akkor nem lehetnek álarcok, nem játszhatjuk meg magunkat, nem tudjuk elhitetni a másikkal, hogy mi ilyen meg olyan jók vagyunk, hiszen tudja a másik, hogy mik a hibáink és ezekkel együtt a szeret!
Úgy gondolom, csak ezek érnek valamit. Az ilyen barátságok, szerelmek, családi kötelékek, ahol annyira erős a kapocs, hogy tényleg kibírhat mindent.
Mert a szeretetnek az a lényege, hogy nem szabunk feltételt. Szeretjük, csak azért, mert ő az aki! Akkor is ha szeretnivaló, kedves, aranyos, segítőkész, de akkor is, ha hisztizik, kibírhatatlan és megbánt.
Ha így tudsz szeretni az már valami. Nekem asszem megy.
Akiket nagyon szeretek legyen akármi is: Anya, Apa, Andi, Attila, Maci, Papuci, Kemi, Pisti, Dani, Harmos papa, Valika, Zsuzsi, Andus, Poqi és az állatok!
Néha annyira üres, reménytelen minden, hogy akkor én sem bánnám, ha vége lenne mindennek. Mert igaz az, hogy nem a fájdalom a legrosszabb, hanem a semmi. Annál rosszabb nincs mikor csak ülsz és belül annyira üresnek érzed magad, hogy ez az érzés szinte felemészt.
De én most fájdalmat érzek. Fájok lelkleg, fizikailag. Egyszer olvastam, hogy annak a szíve ki igazán tud szeretni, tele van sebbel, foltokkal. Akár akarjuk, akár nem néha el kell válnunk attól, akit szeretünk. Nekem ez nagyon nehezen megy.
Csak néztem a macskát reggel. Eszembe jutott Árnyék, a kis "szőrnyí" a "fiam". Csak egy hülye macska volt, mégis annyira szerettem. Annyira hiányzik, hogy nem lesz kivel nézni majd a forma1et, hogy nem ugrik majd fel a monitor elé és nem játszik a kurzorral, hogy nem ugrik az ölembe, akkor mikor egyáltalán nem várnám, hogy nem szorongathatom meg többet, hogy nem látom rohanni a konyhába, mikor kajaosztás van. És igen ő csak egy macska, és mégis... Nekem több hónappal a halála után is fontos és könnyezek ha rá gondolok...
Szerencsére senkit nem vesztettem még el igazán az emberek közül. Bár ez is nézőpont kérdése, mert nemcsak a halál választhatja el az embereket. De úgy gondolom mégis, ha két ember elszakad egymástól és ennek oka nem a kaszás, akkor mindig ott van a remény, hogy ezt helyre lehessen hozni vagy legalább javítani rajta. Úgy gondolom, azok a kapcsolatok legyen akár pár, baráti, családi akármilyen, ahol nincsenek konfliktusok, nézeteltérések, ahol nem haragszunk néha a másikra, nem bántjuk meg, nem csalódunk benne... azok nem is igaziak.
Mert ha egy őszinte kapcsolatról beszélünk, és szerintem ami igaz szereteten alapul annak ilyennek kell lennie, akkor nem lehetnek álarcok, nem játszhatjuk meg magunkat, nem tudjuk elhitetni a másikkal, hogy mi ilyen meg olyan jók vagyunk, hiszen tudja a másik, hogy mik a hibáink és ezekkel együtt a szeret!
Úgy gondolom, csak ezek érnek valamit. Az ilyen barátságok, szerelmek, családi kötelékek, ahol annyira erős a kapocs, hogy tényleg kibírhat mindent.
Mert a szeretetnek az a lényege, hogy nem szabunk feltételt. Szeretjük, csak azért, mert ő az aki! Akkor is ha szeretnivaló, kedves, aranyos, segítőkész, de akkor is, ha hisztizik, kibírhatatlan és megbánt.
Ha így tudsz szeretni az már valami. Nekem asszem megy.
Akiket nagyon szeretek legyen akármi is: Anya, Apa, Andi, Attila, Maci, Papuci, Kemi, Pisti, Dani, Harmos papa, Valika, Zsuzsi, Andus, Poqi és az állatok!
