Igazából nem tudom mit írjak. Olyan jól indult a tegnapi nap, annyit nevettem délelőtt, hogy szinte már a fájt a hasam. Aztán délután minden megváltozott, és igazából semmit nem értettem. Majdnem sikerült is felhúznom magam, de aztán mégsem tettem, hanem tök váratlanul cselekedtem, ami tudom, hogy utólag egy nagyon fontos tett volt.
Tök hamar meg tudok azért haragudni, legtöbbször apró dolgokon és aztán persze megbánom meg minden, de először azért elmondom az illetőnek, hogy mi a bajom és most ezt a részt hagytam ki, és azt gondolom máskor is megtehetném, mert ezzel, csak felesleges "vitákat" generálok.
Estére tehát nagyjából jobb lett a hangulatom, de aztán...
Még most is felzaklat pedig igazából nem is velem történt... annyira hihetetlen... és dühítő...
Nem értem az életet, nagyon nem... miért van az, hogy minél jobb ember próbál valaki lenni, annál több pofont kap? Ezt magyarázza meg nekem valaki. Közbe meg más, akit legszívesebben megrugdosnék, mert olyan aljas, boldogan éli világát.
Miért van az, hogy egyesek minden apró hibájukért megfizetnek még mások azt csinálnak szinte, amit akarnak következmények nélkül?
Fura világban élünk nagyon fura... Remélem, hogy majd odaát értékelik azt, ha az ember őszintén szeret, mert itt ennek már nem nagy értéke van...
Utálom a világot, és most nem meg akarok halni vagy ilyesmi, csak rosszul vagyok attól, ami itt történik... Emberekért se rajongok, így összeségében... mert azért hiszem, hogy mindenkiben ott van a jó, csak az a baj, hogy általában kiválasztanak néhány személyt, akik ebből meg a szeretetükből kaphatnak, a többi meg boldoguljon , ahogy akar, aztán persze csodálkozik mindenki, hogy milyen a másik?
Valamelyik nap beszélgettem Zsuzsival hogy milyen világban élünk. Szóba kerültek a mesék is, hogy mi mikor felnőttünk mennyire másak voltak. A szeretetről, barátságról, szerelemről szóltak. Persze most is vannak ilyen mesék, de azért ezek a japán harcművészetet oktató animációs filmeket, talán nem nevezném azoknak. De ha belegondolunk ez illik ide, a világunkhoz. Egy Hófehérke vagy Hamupipőke által közvetített értéknek mi haszna van?
Ma már a családok se olyanok, persze kivételek vannak, de azért az a trend, hogy egyre kevesebbet foglalkoznak a gyerekkel, aki persze remekül használja már a gépet, meg rendszeresen nézi a mónika showt a nagyival. Örüljünk neki!
A szeretet a lényeg, ami türelmes, tanít, bátorít, vigasztal, örömet ad, segít, őszinte, figyel és mindig ott van! Mert az igazi szeretet sose múlik el, lehet már nem olyan intenzív, erős, lehet megedzette a fájdalom. De nem múlhat el, mert a szeretet örök.
Én ezt hiszem és így is élek, nem mondom feleslegesen a szeretlek szót, csak annak akit 20 év múlva is szeretni fogok, ebben biztos vagyok. Bárcsak mindenki így élne...
Tök hamar meg tudok azért haragudni, legtöbbször apró dolgokon és aztán persze megbánom meg minden, de először azért elmondom az illetőnek, hogy mi a bajom és most ezt a részt hagytam ki, és azt gondolom máskor is megtehetném, mert ezzel, csak felesleges "vitákat" generálok.
Estére tehát nagyjából jobb lett a hangulatom, de aztán...
Még most is felzaklat pedig igazából nem is velem történt... annyira hihetetlen... és dühítő...
Nem értem az életet, nagyon nem... miért van az, hogy minél jobb ember próbál valaki lenni, annál több pofont kap? Ezt magyarázza meg nekem valaki. Közbe meg más, akit legszívesebben megrugdosnék, mert olyan aljas, boldogan éli világát.
Miért van az, hogy egyesek minden apró hibájukért megfizetnek még mások azt csinálnak szinte, amit akarnak következmények nélkül?
Fura világban élünk nagyon fura... Remélem, hogy majd odaát értékelik azt, ha az ember őszintén szeret, mert itt ennek már nem nagy értéke van...
Utálom a világot, és most nem meg akarok halni vagy ilyesmi, csak rosszul vagyok attól, ami itt történik... Emberekért se rajongok, így összeségében... mert azért hiszem, hogy mindenkiben ott van a jó, csak az a baj, hogy általában kiválasztanak néhány személyt, akik ebből meg a szeretetükből kaphatnak, a többi meg boldoguljon , ahogy akar, aztán persze csodálkozik mindenki, hogy milyen a másik?
Valamelyik nap beszélgettem Zsuzsival hogy milyen világban élünk. Szóba kerültek a mesék is, hogy mi mikor felnőttünk mennyire másak voltak. A szeretetről, barátságról, szerelemről szóltak. Persze most is vannak ilyen mesék, de azért ezek a japán harcművészetet oktató animációs filmeket, talán nem nevezném azoknak. De ha belegondolunk ez illik ide, a világunkhoz. Egy Hófehérke vagy Hamupipőke által közvetített értéknek mi haszna van?
Ma már a családok se olyanok, persze kivételek vannak, de azért az a trend, hogy egyre kevesebbet foglalkoznak a gyerekkel, aki persze remekül használja már a gépet, meg rendszeresen nézi a mónika showt a nagyival. Örüljünk neki!
A szeretet a lényeg, ami türelmes, tanít, bátorít, vigasztal, örömet ad, segít, őszinte, figyel és mindig ott van! Mert az igazi szeretet sose múlik el, lehet már nem olyan intenzív, erős, lehet megedzette a fájdalom. De nem múlhat el, mert a szeretet örök.
Én ezt hiszem és így is élek, nem mondom feleslegesen a szeretlek szót, csak annak akit 20 év múlva is szeretni fogok, ebben biztos vagyok. Bárcsak mindenki így élne...
