Egy éjjel sírok majd. Fájni fog a lelkem. Lehet, egyedül leszel Kezembe veszem a telefont. Eszembe jutnak majd biztató szavaid, bölcs gondolataid, mosolyt csaló történeteid. Telnek a percek és én egyre erősebben érzem, hogy hallanom kell a hangod.
Tárcsázok. Lassan. Minden egyes gombnyomás előtt töprengek. Vajon jól teszem vagy sem?
Végül felveszed. De én csak szipogok. Nem tudok megszólalni. Kinyomom.
Te nem hívsz, nem írsz. Még jobban fáj. Már hiányod is emészt. Nem vagy velem Nem mondod, hogy minden rendbe jön. Nem kéred, hogy bízzak benned. Már nem ígérsz semmit se.
Neked csak egy felejthető hívás lesz. De nekem a reményt jelentette, egy lehetséges kapaszkodót, amit megtagadsz.