Minden angyal életében eljön az a pillanat, mikor teste hirtelen megremeg, majd egész lényét átjárja a melegség. Ekkor már tudják, hogy megfogant az a gyermek, akinek élete során útitársai lesznek.
Sokat álmodoztam rólad. Elképzeltem milyen leszel. Talán szőke hajú és kék szemű. Lehet cserfes kislány vagy örökmozgó kisfiú.
Még csak picike pont voltál, a szüleid nem is tudtak rólad, mégis nekem már akkor a legfontosabb voltál a világon.
Szeretlek, pedig te sokszor abban is kételkedsz, hogy létezem. Néha azt hiszed, cserbenhagylak, nem vagyok veled mikor pofonokat kapsz az élettől. Pedig akkor is melletted állok és a könnyeidet törölgetem.
Tudom, néha fáj, néha megbántanak, de nem védhetlek mindig meg. Nem hozhatom helyre a hibáidat, nem menthetlek ki a felelősség alól.
De mindig melletted vagyok! Nem látsz, nem hallasz, nem érzel. De ott vagyok!
Néha, megpróbálom megmutatni, hogy létezem. Ilyenkor azonban észre sem veszel. Pedig rajzoltam már arcomat a lisztbe, mikor sütéshez készülődtél, hagytam lábnyomomat a homokban és felhőkből kiraktam szárnyaimat.
Annyi mindent megtettem érted és Te nem is tudsz róla. De nem baj, mert veled lehettem minden boldog pillanatodban. Mikor megkaptad az első ötöst a suliban, mikor kimentetted a kismacskát a lyukból, mikor elszöktél a buliba, mikor teljesült az álomod. Annyi emlékünk van.
Most, hogy tudom hamarosan vége, félek. Hiányozni fogsz. Hiányozni fognak az élményeid, a mosolyod.
És igen, a lelke mélyén szerintem minden őrangyalnak fáj, mikor el kell engednie útitársát.
Tudom, jó helyre kerülsz, tudom boldog leszel, mégis könnyezem, mert sose mondhattam meg, mennyire szeretlek.
Sokat álmodoztam rólad. Elképzeltem milyen leszel. Talán szőke hajú és kék szemű. Lehet cserfes kislány vagy örökmozgó kisfiú.
Még csak picike pont voltál, a szüleid nem is tudtak rólad, mégis nekem már akkor a legfontosabb voltál a világon.
Szeretlek, pedig te sokszor abban is kételkedsz, hogy létezem. Néha azt hiszed, cserbenhagylak, nem vagyok veled mikor pofonokat kapsz az élettől. Pedig akkor is melletted állok és a könnyeidet törölgetem.
Tudom, néha fáj, néha megbántanak, de nem védhetlek mindig meg. Nem hozhatom helyre a hibáidat, nem menthetlek ki a felelősség alól.
De mindig melletted vagyok! Nem látsz, nem hallasz, nem érzel. De ott vagyok!
Néha, megpróbálom megmutatni, hogy létezem. Ilyenkor azonban észre sem veszel. Pedig rajzoltam már arcomat a lisztbe, mikor sütéshez készülődtél, hagytam lábnyomomat a homokban és felhőkből kiraktam szárnyaimat.
Annyi mindent megtettem érted és Te nem is tudsz róla. De nem baj, mert veled lehettem minden boldog pillanatodban. Mikor megkaptad az első ötöst a suliban, mikor kimentetted a kismacskát a lyukból, mikor elszöktél a buliba, mikor teljesült az álomod. Annyi emlékünk van.
Most, hogy tudom hamarosan vége, félek. Hiányozni fogsz. Hiányozni fognak az élményeid, a mosolyod.
És igen, a lelke mélyén szerintem minden őrangyalnak fáj, mikor el kell engednie útitársát.
Tudom, jó helyre kerülsz, tudom boldog leszel, mégis könnyezem, mert sose mondhattam meg, mennyire szeretlek.
