4-5 napja ismét nem alszom valami jól. Többször volt halálfélelmem, hogy egy őrült (akinek már az arcát is láttam, és legnagyobb megdöbbenésemre ismerem is) fogságban tart egy csoport embert. Mindig pisztolyt tart a kezében és különböző nevetséges feladatokat ad. Olvassunk fel ezt, álljunk megadott időre ilyen meg olyan alakzatba és akinek nem sikerül, vagy elrontja, kap egy szép kis ólomgolyót a fejébe. És ha netán nem ez az őrült lenne a főszereplője az álmomnak, akkor se pihen nyugodtan a lelkem, mert az elmúlt napokban 3 ember is meghalt a kis álomvilágomban. Akik közül a tegnap esti viselt meg a legjobban. Már komolyan félek aludni...
Meg amúgy is utálom az estéket, mert valahogy túl sok időm van kínozni magam. Akkor előjön, hogy mennyire elegem van a világból. Mikor beszélgetek az idősekkel mindig azt mondják, hogy az ő fiatalkoruk mennyivel másabb volt. Igazából én nem éltem akkor lehet jobb volt, lehet rosszabb, lehet csak simán más. De mindenesetre az elgondolkoztató, hogy kicsit több mint száz évvel ezelőtt a lakosság nagy részének a vasárnapi sétája a templomba vezetett. Most meg már az a divat, hogy egy-egy zenekart bálványozzunk magaslatokig, mert hát ők valakik. Én igazából nem vagyok hívője egyik vallásnak sem. Viszont nagyon tudom értékelni, tisztelni azokat, akik teljes szívükből hisznek Istenben, mert hát akárhogy van ő mégiscsak a tökéletességet, a jóságot szimbolizálja. Csupa olyan dolgokat, amitől az emberek többsége messze jár és amit lásd. tökéletesség például soha az életbe nem érhetünk el. Szóval van egy olyan Istenünk, aki minden tekintetben a legjobbat testesíti meg, akit tényleg példaképnek lehetne választani. És mégis az emberek imádnak olyan sztárokat, akikre ha rá nézek például nem tudom eldönteni, hogy melyik nemhez tartoznak, és akik ami a legfontosabb szerintem egy kicsit sem különbek mint én vagy a rajongó. Lehet jobban tudnak énekelni, jobban néznek ki, több volt a szerencséjük, kihívóbbak, talpraesetebbek, de nem jobbak vagy rosszabbak mint én. Ezért nem tudok már rajongani senkiért. Mert nekem ők is csak emberek. Mégha az egyszerű halandók néha nem látják... de néha ők is szomorúak, néha sírnak, néha hisztisek, néha hibáznak, néha megbántanak másokat... és nem csak mosoly és boldogság az életük.
A másik ami még elgondolkoztató... miért van olyan sok válás? Talán, mert az emberek elhiszik, amit a tévében látnak... hogy majd jön a szőkeherceg és szikrák, csillogás, hatalmas szenvedély... és hogy a legfontosabb a szerelem és akkor dobjunk el mindent... mert örökké boldogok leszünk. És ok, fontos a szerelem, de az elmúlik, ezért fontos lenne, hogy a rózsaszín ködfelhő után is szeressük a másikat... és ettől a mondattól mászok falra: "már nem szeretlek" Az a bibi, hogyha valakit igazán szeretünk, akkor az bizony nyomot hagy a szívükben... és az nem múlik el csak úgy hiphop... Ha szeretünk nem azt jelenti, hogy szeretjük azt is ami rossz a másikban, mert nem kell szeretni, és megváltoztatni sem. Csak el kell fogadni. De könnyebb a ködfelhő megszűnése után lelépni és keresni más valakit, akiben megint a tökéletességet látjuk. De az élet nem ilyen... mindenki hibázik, mindenkinek vannak fura dolgai. Talán nem az a legjobb megoldás, ha mindig máshol keressük a boldogságot... hanem ha találunk valakit, akit szeretünk a hibái ellenére is és kitartunk mellette, ahogy az anya kitart a börtönben raboskodó fia mellett.
Meg amúgy is utálom az estéket, mert valahogy túl sok időm van kínozni magam. Akkor előjön, hogy mennyire elegem van a világból. Mikor beszélgetek az idősekkel mindig azt mondják, hogy az ő fiatalkoruk mennyivel másabb volt. Igazából én nem éltem akkor lehet jobb volt, lehet rosszabb, lehet csak simán más. De mindenesetre az elgondolkoztató, hogy kicsit több mint száz évvel ezelőtt a lakosság nagy részének a vasárnapi sétája a templomba vezetett. Most meg már az a divat, hogy egy-egy zenekart bálványozzunk magaslatokig, mert hát ők valakik. Én igazából nem vagyok hívője egyik vallásnak sem. Viszont nagyon tudom értékelni, tisztelni azokat, akik teljes szívükből hisznek Istenben, mert hát akárhogy van ő mégiscsak a tökéletességet, a jóságot szimbolizálja. Csupa olyan dolgokat, amitől az emberek többsége messze jár és amit lásd. tökéletesség például soha az életbe nem érhetünk el. Szóval van egy olyan Istenünk, aki minden tekintetben a legjobbat testesíti meg, akit tényleg példaképnek lehetne választani. És mégis az emberek imádnak olyan sztárokat, akikre ha rá nézek például nem tudom eldönteni, hogy melyik nemhez tartoznak, és akik ami a legfontosabb szerintem egy kicsit sem különbek mint én vagy a rajongó. Lehet jobban tudnak énekelni, jobban néznek ki, több volt a szerencséjük, kihívóbbak, talpraesetebbek, de nem jobbak vagy rosszabbak mint én. Ezért nem tudok már rajongani senkiért. Mert nekem ők is csak emberek. Mégha az egyszerű halandók néha nem látják... de néha ők is szomorúak, néha sírnak, néha hisztisek, néha hibáznak, néha megbántanak másokat... és nem csak mosoly és boldogság az életük.
A másik ami még elgondolkoztató... miért van olyan sok válás? Talán, mert az emberek elhiszik, amit a tévében látnak... hogy majd jön a szőkeherceg és szikrák, csillogás, hatalmas szenvedély... és hogy a legfontosabb a szerelem és akkor dobjunk el mindent... mert örökké boldogok leszünk. És ok, fontos a szerelem, de az elmúlik, ezért fontos lenne, hogy a rózsaszín ködfelhő után is szeressük a másikat... és ettől a mondattól mászok falra: "már nem szeretlek" Az a bibi, hogyha valakit igazán szeretünk, akkor az bizony nyomot hagy a szívükben... és az nem múlik el csak úgy hiphop... Ha szeretünk nem azt jelenti, hogy szeretjük azt is ami rossz a másikban, mert nem kell szeretni, és megváltoztatni sem. Csak el kell fogadni. De könnyebb a ködfelhő megszűnése után lelépni és keresni más valakit, akiben megint a tökéletességet látjuk. De az élet nem ilyen... mindenki hibázik, mindenkinek vannak fura dolgai. Talán nem az a legjobb megoldás, ha mindig máshol keressük a boldogságot... hanem ha találunk valakit, akit szeretünk a hibái ellenére is és kitartunk mellette, ahogy az anya kitart a börtönben raboskodó fia mellett.
